Saturday, June 29, 2013

Zabtej / Oat Milk (vegán)

oat milk
A müzlik királynőjét nem csak enni, de még inni is lehet, sőt muszáj, mert itatja magát. Akár frissítő, akár tejpótló, de még sütni-főzni is remek vele. És ami a legszebb benne, hogy otthon is könnyen elkészíthető, mindenféle adalék nélkül, tisztességesen, pőrén, pucéran. Ráadásul, olcsó és nem ráz!

Egy ideje tej-alternatívák után keresgélek. Nincs bajom a tejjel, csak nem szeretem, mármint inni, úgy magában. Fél év kivételével nem is voltunk nagy barátságban. Én kerülöm, ő meg nem bánja. Elvégre nem vagyok én borjú (legalábbis hinni remélem). A 'health shop'-okban nagy a választék ilyan-olyan 'tejek'-ből. Dominál a szója meg a rizs, de akad zab, quinoa, mandula, kókusz, sőt olvastam már (látni még nem láttam) kesudió, len, kender, napraforó alapú tej-italokról is. Van ám bennük minden csuda dolog. A rizst kóstoltam tavaly, mit mondjak, nem vett le a lábamról. Borzalmas utóíze volt, és az összetevők sem nyűgöztek le. A szóját még régebben kóstoltam. Elég negatív emléket hagyott bennem az íze. Ráadásul, a szójával vigyázni kell, az egyik leggénkezeltebb élelmiszer (a kukorica és a cukorrépa mellett), érdemes utánajárni honnan is származik. A rizsben pedig magas lehet az arzén. A zab-mandula-kókusz trióban kellemesen csalódtam. Mindhármat kedvelem hagyományos formájukban. A bolti zabtejben volt a legkevesebb adalék: víz, zab, só (Oatly Organic Oat Drink INGREDIENTS: Oat base (water, organic oats 10%), sea salt). Az ára épp duplája az Organic Whole Milk-nek. Víz, zab, só? - gondoltam, ugyan mi lehet benne az ördöngősség. Semmi. Pofonegyszerű.

Kell hozzá:
1 csésze zabpehely
3 csésze víz (+ áztatni)
1 csipet tengeri só

A zabpelyhet (organic) bő vízben beáztattam legalább két-három órára, majd leszűrtem (a levét tegyük el, majd elárulom miért). Az ázott, leszűrt zabpelyhet robotgépbe (blender) tettem, hozzáadtam a csipet sót és a vizet (Evian-t használtam), és alaposan átturmixoltam. A kapott 'tejet' előbb szűrőkén átszűrtem, majd egy túrós rongyon is átöntöttem. Tá-dám! Kész is a házi zabtejünk. A hűtőszerkényben, csavaros üvegben három napig tárolhatjuk, de úgy sem tart ki odáig.

Ez egy alaprecept. Mindenki kedvére ízesítheti.

Bolti vs. házi? Kinézetre nem sok eltérés. A bolti szűrtebb, nincs benne itt-ott barna porszerű zabmaradék, mint a házimban, de nem bánom, nem zavart, hogy benne maradt. A bolti íze édesebb, a házié inkább sósabb, vagy afelé hajlik. Eddig azt hittem, hogy a bolti zabtejnek nincs utóíze, a házi kóstolása után, arra jutottam, hogy biz ennek is van, még ha nem is olyan erős, mint a rizstejnek.

Tipp: Hogy miért ne öntsük ki az áztatólevet? A zabpehely belül is, kívül is szépít. Puhítja és hidratálja a száraz bőrt. Mártsunk bele egy vattát és kenjük át a bőrünket, meg fogja köszönni.

[i] A 'zabfürdő' jól ismert gyulladásgátló tulajdonságairól. Bárányhimlő, övsömör, ekcéma, rovarcsípés, szömörce, leéges, pelenkakiütés esetén csökkenti a viszketést meg gyulladást. A zabpelyhet kössük sűrű szövésű muszlin textilpelenkába, majd tegyük a fürdővízbe és üldögéljünk 15-20 percet a szinte tejjé változott csudavízben.

4 comments:

HajniZoli said...

Nahát, nagyszerű! Kipróbálós!

Hankka said...

Szeretem a bejegyzéseidet, mindig sok hasznos és érdekes dolgot olvasok nálad! :) Mi nagy tejfogyasztók vagyunk, azt hiszem, nem győzném házilag készíteni, annyi fogy! :) De azért kíváncsiságból ki fogom próbálni a zabtejet, kíváncsi vagyok, Ádám fiamnak hogy fog ízleni, ő ugyanis tejcukorérzékeny! :)

Györgyi said...

Remek kis ismertetőt írtál! A tejet és sem bírom meginni,ezét folyamatosan kókusztejet gyártok. Kipróbálom ezt is, még nem kóstoltam.

Anazar said...

HajniZoli, zabtejre fel! Majd számolj be hogy ízlett ;-)

Hankka, örülök, hogy mindig találsz nálam hasznos olvasnivalót. Ma zabkását főztem vele, meg a müzli is azzal csúszott. Muffint fogok vele sütni legközelebb.

Janka, a kókusztejed érdekel, körül is nézek Nálad.