Tuesday, November 26, 2013

Tíz hete vegán

vegan_21_DAYS_menu
A három hétnyire tervezett vegánságom bő háromszor olyan hosszúra sikeredett. Ma tíz hete, szeptember 17-én vágtam bele a hús-tej[termék]-tojás (és méz) mentes étrendbe. Azon a napon elhagytam a tejtermékeket, a hús meg tojás pedig úgy alakult, hogy nem került terítékre, így a vegáságom már szeptember 17-vel kezdetét vette.

A hús miatt nem aggódtam (voltam már vega nyolc hónapig), a tojást sem gondoltam nagy lemondásnak, de tartottam tőle, hogy a tejtermékekkel bajban leszek, mert a túró, sajtok, joghurt, kefír és tejföl nagy becsben vannak nálam. Az első két napban szenvedtem, ahogy az orrom előtt kanalazták a hűs kefírt, vagy amikor reggelente elkészítettem cseperedőm joghurtját. Az ötödik napra közönbös voltam mindezekhez. A hetedik napon magam csodálkoztam rá, hogy nincsenek érzelmeim a tejtermékek felé. Egész nap próbáltam magam kísérteni - hmmm, finom, selymes joghurt, egy szép szelet sajt, lágyan morzsálódó túró... -, de belémcsapott a felismerés, nem tudom felidézni az ízét! Sem a túróét! Sem a sajtokét!! Ez nem lehet! Innentől már semmi nem tudott megkísérteni. Egyfolytában azt hajtogattam, az nem lehet, hogy ilyen könnyű lenne ezek nélkül. De, lehet. Amint átbillentem az ötödik napon, kicseréltek, erősebb, derűsebb, élettelibb lettem. Pont, amiért belevágtam.

Ebben a tíz hében nem ültünk be étterembe, nem fogyasztottunk 'junk food'-ot. Cukorfogyasztásom is kimerült úgy 1-2 tk.-nyiban, pálmacukor formájában, az egész tíz hétre!! A meglepő dolog az egészben, hogy nem is vágytam cukros, édes-krémes dolgokra.

Az elmúlt tíz hében viszont ki sem látszottam a konyhából. Aprítottam, szeleteltem, hámoztam, főztem, karikáztam, kockáztam. Mindig ázott valami a tálban. Temérdek mennyiségű bab meg lencse fogyott. Szombatonként dugig pakoltuk a hűtőszekrényt piaci zöldségekkel. Enni volt mit. Kedvem is volt (el)készíteni. Változatos, színes, kombinálható ételek kerültek az asztalunkra.

Ebben a tíz hétben mást sem csináltam, csak főztem, meg főztem, meg főztem. Vegánnak lenni jó, de ez az időfaló diéta napi három különböző meleg ételben (leves+főétel+főétel) nem kivitelezhető. Amennyiben nem bánunk a konyhában gyökeret ereszteni, akkor nem probléma. Amellett, hogy tudtam, hogy finom, egészséges és tápláló ételeket teszek a családom elé, dühített, hogy az örökmozgó cseperedőm csak a hátamat látja ki a konyhából. Azzal nyugtattam magam, hogy őnála jobban egy totyogó kisgyerek sem étkezik (étvágya van, azzal sosem volt probléma). Vagy etetem, vagy játszom vele, a kettő együtt nem vegán-kompatibilis. Mivel már egyedül is szépen lefoglalja magát (kisebb szünetekkel), volt szabad kezem konyhatündérkedni. Épp csak a lelkifurdalás naponta marcangolt.

Ám a tejecske miatt feleslegesen aggódtam, nem csökkent, sőt, úgyhogy thumbs up vegan!

A napi három különféle étel nem fenntartható. Vagy a leves legyen gazgad, és nincs utána főétel, vagy az egyik főétel legyen dupla adag, és marad belőle másnapra. Vagy főzni több adagot és lefagyasztani.

UTÓIRAT Ma büszke voltam magamra, a tíz hétre, és elfogyasztottam egy fél sült zöldséges-fetás szendvicset. Úgy gondoltam, ugyan a vegánságot megtartom az étrendem gerincének, de időnként egy kevés tejterméket, heti egyszer húst vagy halat beiktatok. Vágyom egy kis joghurtra, egy nagy adag savanyú káposztás krumplihaluskára! Megkívántam Erika tojásos szendvicsét! Gandhinak igaza volt, hogy valaki rendíthetetlen vegetáriánus maradjon, erkölcsi alap szükséges. Ezek után a 'Tíz hete vegán'-t inkább 'Tíz hétig vegán'-ra illene cserélnem...

5 comments:

Kati said...

Gratulálok a kitartásodhoz, tényleg nagyon sok szép színes ételt ettetek ebben az időszakban, ahogy láttam a blogodon.

Erika said...

Én is gratulálok, ügyes vagy! szerintem jó teszt volt ez, de még jobb döntés hogy ,,lazítasz" egy picit a szabályokon és így talán a konyhában is kevesebb időt töltesz majd el. Én már csak tudom ;-) nekem is sokat látják a hátamat...:-D

Hankka said...

Gratulálok, igazán elszánt és kitartó voltál! :) Nálunk sajnos ilyen szinten nem működne a dolog, mert egyrészt hétközben szinte egyáltalán nincs időm főzni, másrészt az én konzervatív párom nem hajlandó lemondani az általa annyira kedvelt ételekről! :)

Tiffanylda said...

Fantasztikus vagy, gratulálok! Mi is nagyot váltottunk, de nem hagytuk ki a tejtermékeket, csak "soványra" fogtuk és a mennyiséget mérsékeltük. Tojást is fogyasztunk, heti egyszer halat, ill. csirkét grillezve. Szuper a laboreredményünk!;)
Csodás a 21 nap képekben is!!! Ezekből recepteket nem árulsz el?

Anazar said...

Köszönöm, Lányok! Recept is lesz/van mindegyikhez. Addig is míg felkerülnek, ha valamelyik 'sürgősen' érdekel, csak szóljatok ;-)