A december a disznóvágás ideje. Kolbász, hurka, májas, (disznó)sajt, kocsonya, tepertő, oldalas, sonka, mint végtermék, de nekem az aznap főtt leves, sült hús, a másnap reggeli hagymás vér vagy a vesével pirított 'esze' az igazi disznóvágás ízei.
Gyerekkoromban amennyire nem szerettem, annyira vártam a fagyos, sötét reggelen feltörő visítást. Mire felkeltem többnyire a disznót leszúrva, megperzselve (szalmán!), szétszedve találtam, és a család már mama aprócska konyhájában sürgölődött. Főtt a leves, hogy délre finom, ízében felejthetetlen, meleg fogás kerüljön a havon fekvő disznó és a konyha melege között ingázók gyomrába. Sültek a húsok, hogy a vacsora se legyen szegényes, és hogy bírják a késő estébe nyúló munkát.
A feldolgozott, besózott, lefagyasztott hús után a kolbásztöltés igazi csapatmunka volt. A kész, nagy csigákba tekert kolbász fele nyersen maradt, a maradék meg másnap ment a három napig tartó füstbe (a sonka csak pár hetes sóban állás után), hogy kora tavaszra finom száraz kolbász és igazi házi sódar illata lengje be a kamrát.
Idejét sem tudom, mikor vettem részt utoljára disznóvágáson, de újra szeretnék egyet átélni, az illatokat újból magamba szívni, ízlelgetni, és jól elraktározni, hogy ne csak itt-ott derengő, fakó emlékként éljen a gondolataimban.
Az utóbbi 2-3 hétben erősen a disznóvágásra hangolódva találtam ki a mai vacsorát. Ugyan köze nincs a disznóvágás fogásaihoz, de valamelyest enyhítette a nosztalgiámat.
Hozzávalók: nyers kolbász, krumpli, savanyú káposzta.
A kolbászt három-négyujjnyira vágtam, majd egy vastag aljú, nyeles serpenyőben világosra pirítottam, kiszedtem. A hátramaradt kevés kisült zsírban a meghámozott, felezett (tyúktojásnyi) krumplikat megforgattam, pár perc alatt átsütöttem, kiszedtem. Végül a kinyomkodott savanyú káposztát is átitattam a serpenyőben maradt zsírral.
A krumplit a tűzálló tál egyik végébe halmoztam, a savanyú káposztát a másikba, ráraktam a kolbászdarabkákat, kevés vizet öntöttem alá, alufóliával letakartam, és 180 °C-ra előmelegített sütőbe toltam, fél órát, negyvenöt percet sütöttem.
Gyerekkoromban amennyire nem szerettem, annyira vártam a fagyos, sötét reggelen feltörő visítást. Mire felkeltem többnyire a disznót leszúrva, megperzselve (szalmán!), szétszedve találtam, és a család már mama aprócska konyhájában sürgölődött. Főtt a leves, hogy délre finom, ízében felejthetetlen, meleg fogás kerüljön a havon fekvő disznó és a konyha melege között ingázók gyomrába. Sültek a húsok, hogy a vacsora se legyen szegényes, és hogy bírják a késő estébe nyúló munkát.
A feldolgozott, besózott, lefagyasztott hús után a kolbásztöltés igazi csapatmunka volt. A kész, nagy csigákba tekert kolbász fele nyersen maradt, a maradék meg másnap ment a három napig tartó füstbe (a sonka csak pár hetes sóban állás után), hogy kora tavaszra finom száraz kolbász és igazi házi sódar illata lengje be a kamrát.
Idejét sem tudom, mikor vettem részt utoljára disznóvágáson, de újra szeretnék egyet átélni, az illatokat újból magamba szívni, ízlelgetni, és jól elraktározni, hogy ne csak itt-ott derengő, fakó emlékként éljen a gondolataimban.
Az utóbbi 2-3 hétben erősen a disznóvágásra hangolódva találtam ki a mai vacsorát. Ugyan köze nincs a disznóvágás fogásaihoz, de valamelyest enyhítette a nosztalgiámat.
Hozzávalók: nyers kolbász, krumpli, savanyú káposzta.
A kolbászt három-négyujjnyira vágtam, majd egy vastag aljú, nyeles serpenyőben világosra pirítottam, kiszedtem. A hátramaradt kevés kisült zsírban a meghámozott, felezett (tyúktojásnyi) krumplikat megforgattam, pár perc alatt átsütöttem, kiszedtem. Végül a kinyomkodott savanyú káposztát is átitattam a serpenyőben maradt zsírral.
A krumplit a tűzálló tál egyik végébe halmoztam, a savanyú káposztát a másikba, ráraktam a kolbászdarabkákat, kevés vizet öntöttem alá, alufóliával letakartam, és 180 °C-ra előmelegített sütőbe toltam, fél órát, negyvenöt percet sütöttem.
3 comments:
Mi múltkorában kaptunk egy kis kóstolót kolbászból, tört krumplival és dinsztelt savanyú káposztával- degeszre ettük magunkat :)
Milyen kolbaszt javasolsz ehhez? En is megkivantam a disznotorost, de az itteni ir kolbaszok nem szimpik...szetfolynak es valahogy nem sikerult megkedvelni oket.:(
No iz, no karakter...
Vicuska, ne fájdítsd a szívem, mindjárt sírok!!
Erika, well, disznótoros kolbászból errefelé nem jut, sajnos, még ha nem is vagyok túlzottan oda ére, évente egy-kétszer azért jól jönne. Az ír sausage nekem sem jött be, nem kolbász az, valahol a virsli és a kolbász között vergődik. A legnagyobb bajom az ír disznóságokkal mégis az, hogy harapni lehet bennük a disznószagot/disznóízt, ezért is nagyon ritkán kerül terítékre nálunk disznóhúsos fogás.
Post a Comment