Thursday, October 13, 2011

Sült karfiol lazachoz

baked-cauliflower
Sütőben sült lazachoz kerestem köretet, ami ízben nem túl harsány, és nem nyomja el a hal finom ízét. A hűtő alsó polcán lapuló, levesnek szánt (organic) karfiolra esett a választásom, mivel a karfiol sem egy erős ízvilágú, arra gondoltam, remek pajtások lesznek a tányéron.

Az átöblített, lecsepegtetett lazacfilét tűzálló tálba tettem, raktam köré két felnegyedelt paszternákot, majd az egészet meghintettem vékonyan kevés Vega-Mix-szel és nagy szemű sóval. Egy deci víz-fehérbor elegyét öntöttem alá, sütőpapírral lazán letakartam és 200 °C-ra előmelegített sütőbe toltam.

organic-cauliflower
A karfiolt rózsáira szedtem, majd egynén sós vízben puhára, de még roppanósra főztem. Leszűrtem, lecsepegtettem. Egy kisebb tűzálló tálba leraktam, vékony vajszeletkékkel, Vega-Mix-szel és nagy szemű sóval ízesítettem, végül megszórtam finomra reszelt Cheddar sajttal (a legnépszerűbb sajt az Egyesült Királyságban (meg itt), a délnyugat-angliai Somerset régió Cheddar falujából származik).

A lazacról 35-40 perc után levettem a takarót, ekkor betettem mellé a karfiolt, és 10-15 percig sütöttem, pirítottam.

baked-salmon-with-parsnip

9 comments:

Aleda said...

Gyönyörű lett a karfiolod,nagyon szeretem magéra csak,de hát lazaccal meg mennyei lehetett.:)

Éva said...

Nagyon szép volt a karfiolod, látni milyen nagyon friss. Nagyon guszta elkészítve is és a lazaccal biztos nagyon finom volt! Egészségedre!

Hoffmann Erika said...

Guszta! Tegnap en is lazacot csinaltam!:) A karfiol szerintem tok jo dolog, sokan mellozik meg nem szeretik, amikor annyi mindent lehet belole kesziteni...

Gerdi said...

Nagyon jól néz ki, felséges lehet. Hallal még nem ettem karfiolt. Egy újabb remek ötlet, raktározom!

trollanyu said...

A lazacot is meg a karfiolt is imádom. Nagyon guszta lett:)Minden nap meg tudnám enni.

Tiffanylda said...

Hú, csak ne lenne olyan drága nálunk a lazac!:( Imádom!!! A karfiolt is mindenhogyan, minden mennyiségben!:) Talán egyszer összejön! Jó ötlet, köszönöm!:)

Roza said...

Hűűha!:) Ez nagyon jól néz ki:)
Igaz, nálunk majd karácsonykor lesz lazac, de megfontolandó ezzel a körettel:)

Petra said...

Nagyon guszta! Finom lehetett együtt. :)

Anazar said...

Aleda, köszönöm. Nem ütötték ízben agyon egymást ;-)

Éva, engem is a fehér tömörsége fogott meg. Köszönöm.

Erika, köszönöm. Pompás lett a lazacod!

Gerdi, köszönöm. Nagyon illik halhosz, szerintem. Könnyű hús, könnyű zöldség.

Trollanyu, köszönöm. Akkor várlak! ;-)

Tiffanylda, szívesen :-)

Roza, köszönöm. Egész mutatós lenne ez a köret karácsonyra is ;-)

Petra, köszönöm. Az volt!