Saslik

Tálban, pácban

Nyársra húzva

Izzó parázs felett

A szalonnasütés mellett a másik kedvenc szabadtéri fogás a saslik. Ilyen finomságban csak akkor van részünk manapság, amikor hazalátogatunk. Fater nagy mestere ennek (is). Gyerekkoromban többször ettem piacok falatozóiban, 'damasztos' éttermek szezonális kínálataként, vagy amikor fellátogattunk a hegyekbe, útszéli kisvendéglőkben. Grúz (vagy örmény?) szakácsok értették a módját. Eredetileg birkából készül, a nyaka részéből, de a bárányt nem kedvelők között disznóhúsból hódít. Csirke combhúsából is el tudom képzelni.

A húst (jelen esetben itt-ott zsíros sertés) sok hagymával, ecetes vízben, babérlevéllel, borssal, friss kaporral, kevés sóval két napra bepácoljuk (ha gyorspácot alkalmazunk és csak egy esténk van rá, sózni csak a végén érdemes, azaz nyársra húzás előtt, mert különben megkeményíti a húst). Sózzuk, átkeverjük, majd nyársra húzzuk (egy hús, egy hagymakarika) és faszénparázs felett, forgatgatva, legyezgetve(!), meg a páccal locsolgatva pirosra sütjük. A legyezgetésre azért van szükség, hogy a parazsat izzásban tartsuk. A lényeg a parázson van, mert égnie nem szabad. Ha a tűz mégis fellobbanna, a pácos lével el tudjuk oltani. Nem ajánlott túlsütni! Akkor van kész és akkor a legélvezhetőbb, ha a hús belseje szaftos marad. Savanyúsággal, hagymával, ropogós kenyérrel tálalhatjuk. Pompás kertiparti étel. Épp csak a szakáccsal van kiszúrva, nem hagyhatja a nyársakat felügyelet nélkül egy percre sem.