Saturday, July 12, 2014

Esetem a kendermaggal

beans_lentil_chickpea_soup
A kendermag jó, a kendermag egészséges, a kendermag rendkívül tápláló- a csapból is ez folyik. Esszenciális aminosavakban és fehérjében gazdag. Jó forrása omega-3 zsírsavaknak. A hántolatlan kendermag külső héja ásványi anyagokban gazdag. Végre úgy alakult, hogy nem felejtettem el a health store-ban betenni a kosárba. Hemp protein-t már közel egy éve fogyasztok. Nincs rossz tapasztalatom vele. Itt volt az ideje kipróbáni a magot egészben is, ahogy megterem.

whole_hemp_seed
Helyes kis dundi magocskák, zöldes-barnás-szürkés színben. Rágcsálva ropog. A héját alaposan meg kell rágni. Ízre a napraforgóhoz hasonlít. Olajos napraforgó héjával, egészen pontosan, az az apró, fekete fajta.

Babot (haricot, mung), lencsét (Le Puy) és csicseriborsót áztattam. Dobtam hozzá egy kisebb marék kendermagot. Remek kis leves főzök majd belőle, gondoltam. Másnap apróra vágott vöröshagymát pirítottam kevés kókuszolajon. Adtam hozzá egy kisebb kockára vágott kápia paprikát. Fűszereztem: babérlevél, kumin, köménymag, gyömbér, kurkuma, koriangermag, és belenyomtam 2-3 gerezd friss fokhagymát. Hozzáadtam a beáztatott bablencsét. Vízzel felöntöttem, és fedővel félig letakarva puhára főztem. Kevertem hozzá 1. ek. paradicsompürét, majd átrottyantottam. Kivettem a babérlevelet, és még gőzölgőn tálaltam. Itt jött a meglepetés. A leves ropogott, mint az aszalt katicabogár páncélja. A kendermag héja egy kicsit sem puhult, sőt, inkább keményedett. Ám a popogós burok alatt a fehér megbelső finom, mogyoróra emlékeztető ízt kapott. Az egyébkén pompás ízű leves úgy fogyott, hogy kiválogattam belőle a kendermagot (áldom az eszem, hogy nem annyit tettem bele, mint a lencséből vagy a babból, de azért eltartott), amit külön elrágtam, mielőtt a leveshez hozzáláttam volna. A manó sem gondolta volna, hogy a nyersen jól rágható mag megfőve így fog viselkedni. Hát így jártam én a kendermaggal. Maradok a nyersen (esetleg enyhén pirítva) fogyasztásnál.

beans_lentil_chickpea_soup

3 comments:

Hankka said...

Mi pedig tanulunk a te tapasztalatodból. :) A leves pedig csoda guszta! :)

Sicc said...

:) azért nem lehett semmi munka Hamupipőkeként kiválogatni a kendermagot :)
(Bocsánat,én "csak" háttérkukkolok,de ez a leves most szórabirt!

Anazar said...

Sicc, hat igen, igy kezdtem en es a kendermag. Azota felfedeztem magamnak a hantolt kendermagot, ugyhogy mar nincsenek ilyen iranyu leves problemaim :-D))