Wednesday, February 27, 2013

Natúr pulykaszelet hagymamártással

turkey_escalope_with_onion_sauce
Natúr pulykaszelet, egész burgonya, gazdag hagymaszósz

Kell hozzá: pulykamell, burgonya, vöröshagyma, fokhagyma, olívaolaj, só, frissen őrölt bors, liszt.

A vékony szelet pulykamell mindkét oldalát arany színűre pirítottam, kevés olívaolajon, fedő alatt, hogy ki ne száradjon.

A főtt borgonyát ugyancsak olívaolajon pirítottam meg. Egy magasabb falú serpenyőbe tettem és meg-megrázogattam alatta az edényt miközben pirult.

A hagymaszószhoz egy nagy fej vöröshagymát vékonyra felszeleteltem, majd kevés olívaolajon (szép lassan!) előbb világosra, majd kevergetés mellett szép aranybarnára pirítottam. Adtam hozzá finomra aprított fokhagymát, amikor megfonnyadt, 1 csapott ek. lisztet szórtam rá és ezt is világosra(!) pirítottam, majd kevés vízzel felöntöttem és átforraltam. Lehúztam a tűről, egy kis kocka vajat dobtam bele (opcionális), enyhén sóztam, borsoztam, majd botmixerrel krémesítettem, kevés frissen forrt vizet adva hozzá, hogy folyékony maradjon.

A natúr pulykaszeletet és a főtt-pirult burgonyát tányérra szedtem, majd nyakonöntöttem a illatozó, forró hagymamártással. Jó étvágyat hozzá!

No comments: