Monday, February 25, 2013

Sajtos-gyömbéres rizstallérok

cheesy_rice_fritters
Ropogós külsejű, omlós belsejű duplánsajtos rizskorongok

Kell hozzá: kerek szemű (rizottó) rizs, Cheddar sajt, frissen reszelt parmezán, tojás, friss gyömbér, fokhagyma, kurkuma, tengeri só, frissen őrölt bors, frissen reszelt szerecsendió, kukoricapehely (cornflakes), olaj.

A rizst alaposan, több vízből átmostam, amíg tiszta nem lett rajta a víz, majd egy-két csipet sóval és késhegynyi kurkumával ízesített friss vízben fel tettem főni. Amikor elkészűlt, lehúztam a tűzről és fedő alatt hagytam langyosra hűlni. Enyhén sóztam, borsoztam és egy csipet frissen reszelt szerecsendióval fűszereztem. Hozzákevertem egy villával felvert tojást. Friss gyömbérgyökeret, fokhagymát reszeltem bele, kevés parmezánnal és bőséges Cheddar sajttal ízesítettem.

A kapott rizsmasszából egy-egy evőkanálnyit kiszakítottam, gombóccá formáltam, majt a gombócokat egy kerek, 5 cm ø-jű süteményszaggatóba nyomkodtam, finoman meglapítottam. A kapott korongokat durvára tört kukoricadarába forgattam és forró szőlőmagolajban kisütöttem. Langyosan fogyasztottuk, fokhagymás joghurttal. Pompás előétel, de köretnek sem utolsó natúr csirkemell, vagy párol fehér húsú hal mellé, sőt akár vega főételként is tálalható zöld leveles saláta-mixszel. Jó étvágyat!

7 comments:

Györgyi said...

Ez nagyon fincsi:))

heti menük said...

Hurrá! Megvan a ma esti vacsora! Bár pontos mennyiséget nem adtál meg, de szerintem menni fog! Köszi a receptet:)

Millye said...

Fenomenális! :) köszi!

teller-cake said...

Nekem kicsit hosszadalmas, de érzem, hogy a végeredmény mindenért kárpótolna! :)

Rebarbara said...

Nagyon guszta!

Hankka said...

Szuper kis recept, én csak így önmagában is elfogadnám! :) Tetszik! :)

Anazar said...

Janka, az ám!

Heti Menük, nem méricskéltem grammra, de valahogy így nézhetett ki: két marék rizs, 4-5 ek. Ch.sajt, 2. ek Parmesan, 1 db tojás, bő kétujjnyi gyömbér, 2-3 gerezd fokhagyma, késhegynyi kurkuma, só, bors ízlés szerint, 1-2 csipet szerecsendió.

Millye, remek kis ropogós ;-)

Teller-Cake, szerintem megéri a pancsolást :-P

Rebarbara, köszönöm.

Hankka, fogyott is. Langyosan a legjobb, de még hidegen, hűtőből is élvezhető ;-)