Sunday, April 17, 2011

Túrós burek

burek sa sirom
Napok óta máson sem jár az eszem, mint egy langyos túrós bureken, amit épp egy pohár hideg 'tekući jogurt'-tal fogyasztok. A helyzet tarthatatlan volt! Se éjjelem, se nappalom, nyugtom meg pláne nem lévén, rákényszerültem a lehetetlenre, azaz itthon elkészíteni. Tegnap este tésztát, túrót vettem, ma reggel pedig első dolgom volt nekilátni. Yufka híján phyllo-ból! De mit is kezdenék a yufkával, helyem sincs a fejem felett pörgetni és a konyhapulthoz csapodni, hogy aztán szép vékony tésztát kapjak, a hozzá kellő kézügyességről meg nem is beszélve. Repedne, szakadna, szállna! Tehát phyllo pastry-ből kellett kiügyeskednem.

A (hungarocell labdácskákra emlékeztető) tehéntúrót (250 g) két-három evőkanál tejfellel krémesítettem, majd kevés tengeri sóval ízesítettem. Kicsomagoltam a tésztát (400 g), a lapokat a tésztanyújtó nagy műanyag táblámra helyeztem. A legfelsőt lekentem (olíva)olajjal, megfordítottam, hozzátapadt az alatta lévőhöz, majd a felülre került réteget is átsimogattam olajjal. A kettő hosszanti végéből kétujjnyit felhajtottam, erre tettem a krémes túróból, hajtottam egyet rajta, olajos kézzel megsimogattam, hajtottam rajta, olaj, hajtottam rajta, olaj, amíg fel nem tekertem. Egy csík készen volt. Így jártam el a többivel is, amíg el nem fogytak a phyllo lapok.

Egy csatos, kerek tepsit kiolajoztam, majd a túrós csíkokat elkezdtem feltekerni csiga alakban, belülől kifelé haladva. Rácsatoltam a tepsi oldalát, a tésztát lekentem kevés olajjal, és sütőpapírral letakartam, hogy a teteje ne barnuljon meg túl hamar. 180 °C-ra előmelegített sütőben 45 percet sütöttem. Az utolsó öt-tíz percben levettem a sütőpapírt. Hagytam a tepsiben pár percet hűlni, lecsatoltam az oldalát, négy felé vágtam, még langyosan natúr joghurttal tálaltam. Ez lett hát a 'rolani burek'-em.

A túrós burek utáni vágyamat nem hogy enyhítette volna, de fokozta. Nem sok köze lett a lapos, kerek burekhez, de a 'savijača'-hoz talán közelít. Legközelebb más phyllo-val próbálkozok, és legalább 500 g túrót teszek bele, mert a mostani adag túró szinte eltűnt benne. Férjnek azért joghurttal ízlett ;-)

Sok éve kezdődött a szerelem, miután a becsei bureket megkóstoltam, majd a szabadkait, legutóbb pedig Splitben estem ismét szerelembe, két egymást követő évben is. A reggeli gyümölcsbeszerző piaci séta végén frissen sült túrós burek hűs joghurttal!! Aki evett már, tudja miről beszélek, aki meg még nem kóstolta, az nem tudja miből maradt ki!

[i] A volt Jugoszlávia egész területén népszerű, 'Buregdžinica'-kban kapható kerek burek (párolt darált húsos, túrós, spenótos, reszelt almás, meggyes, krumplis) receptje Niš városából terjedt el, ami egy 15.sz.-i istanbuli péktől származik. Délkelet felől a többi jugoszláv területeken is ismertté tették. Horvátországban (okrugli burek, motani burek) és Szlovéniában a 20.sz. második felében vált népszerűvé.

cottage cheese
rolled-cheese-filled-phyllo
cottage-cheese-filled-phyllo
rolani burek

7 comments:

Csiperke said...

Na, mostmár én is túrós burekről fogok álmodni, amíg el nem készítem! :) Nagyon jól néz ki!!!

Kriszta said...

Szia!Nagyon tetszik ez a burek!Én is készítettem a héten bureket,medvehagymásat,ha érdekel nézd meg a blogomon!Bár az enyém nem phyllo tésztából készült,pedig tudom az az igazi!

Éva said...

Jól megdolgoztál vele, de megérte mert nagyon guszta lett!

Anazar said...

Csiperke, köszönöm. Tedd bele a fél kiló túrót!

Kriszta, köszönöm. Medvehagymásan-fetásan igazán csábító! Azért phyllo-ból sem az igazi, yufka kell hozzá, de azzal bánni is tudni kell ;-)

Éva, köszönöm. Már most azon gondolkozom, hogyan lehetne 'tökéletesíteni'. A dupla adag túró biztos kell bele!

m.k. said...

az előbb írtam, nem mentette el a rendszer: szerintem jól néz ki.
a burekkal a tapasztalatom: Szabadkán a 10-15 burekos közül 5-6 csinál olyan burekot, amely igazán jó. a többi is elfogadható, de nem az igazi, hírből sem olyan az íze, mint amilyenre számítunk.

Ami said...

Guszta lett!

Jó ez a "tekerős" variáció :)
És egyetértek m.k. hozzászólásával, max 5 helyen ettem igazán jó burekot Szabadkán...

Anazar said...

m.k., Ami mondanátok legalább 2-3 helyet, ahol feltétlenül meg kell kóstolni?

Budapestiek, szintén 2-3 hely érdekelne, ahol igaz a burek, köszönöm ;-)