A nyílt tűzön, rézüstben főtt finom házi szilvalekvárnak nincs is párja. A hosszú, fáradságos nap végeredménye egy sűrűs, sötét csodalekvár, ami akár két évig is eláll, már ha marad belőle, de nem szokott.
Gyerekkoromban minden évben vártam a lekvárfőzést. Az előző nap gondosan kimagozott szilvát (nehogy mag maradjon benne, mert felmarja az üstöt), cukrot és tüzelőt kukora reggel egy házhoz vitték mamáék (ahol biztosítva volt az erre a célra kialakított hely és a hatalmas rézüst). A szilvamagozástól sötét kezek belekezdtek a hol jobbra, hol balra ritmusba, ahogy az üstben forgatták a jókora falapátot. A tűznek nem szabad volt hevesen égnie, mert különben szétfröcsögtette az egyre csak illatozó, puhuló szilvát. A főzési folyamat hosszas volt, figyelmet és erőt igénylő, főképpen a vége felé, amikor a lekvár kezdett besűrűsödni.
A sűrű(bb), de még nem kész lekvárból kimertek egy keveset, ez volt a cibere. Puha fehér kenyérrel olyan jól esett, hogy azóta sem felejtem az ízét. A szilva mennyiségétől függően volt, hogy estig is elhúzódott a főzés, be is sötétedett. Az egész napos kavargatástól (jobbra tol-húz, balra tol-húz) elfáradt karok tulajdonosainak jutalma a sűrű, illatos, friss lekvár, amit az üstből mázas cserépedénybe szedtek, tüllel letakartak, így került a kamrába, pihenni.
Az a fajta lekvár ez, ami sütéskor-főzéskor nem folyik szét, nem ereszt levet, nem válik valami egészen mássá. Lekváros gyúrt haluska, derelye, gombóc, sütemények készültek belőle. Télen még (fekete) teába is került egy-egy evőkanállal, mint 'ízesítő'. A kelt lekváros nem is készülhetett volna mással! Mama természetesen nem aprózta el, ő egy liter tejből készítette, én most csak a negyedéből.
Hozzávalók:
1 csésze tej (250 ml)
friss élesztő
1 ek. barnacukor
liszt, amennyit felvesz (22-24 ek.)
1 db tojás (lekenni)
A tejben elmorzsoltam az élsztőt, hozzáadtam a cukrot, és kevesével adagoltam bele a lisztet, hogy lágy, de nem ragadós tésztát kapjak. Ledagasztottam, majd letakarva kelesztettem egy órát.
A megkelt tésztát kinyújtottam felvágtam és egy-egy tk. üstben főtt, házi szilvalekvárt tettem a közepébe. A tésztát ráhajtottam, a széleit lezártam. Fél órát kelesztettem, majd lekentem felvert tojással és 190 °C-ra előmelegített sütőbe toltam, aranybarnára sütöttem. Rácson langyosra (ki)hűtöttem.
Gyerekkoromban minden évben vártam a lekvárfőzést. Az előző nap gondosan kimagozott szilvát (nehogy mag maradjon benne, mert felmarja az üstöt), cukrot és tüzelőt kukora reggel egy házhoz vitték mamáék (ahol biztosítva volt az erre a célra kialakított hely és a hatalmas rézüst). A szilvamagozástól sötét kezek belekezdtek a hol jobbra, hol balra ritmusba, ahogy az üstben forgatták a jókora falapátot. A tűznek nem szabad volt hevesen égnie, mert különben szétfröcsögtette az egyre csak illatozó, puhuló szilvát. A főzési folyamat hosszas volt, figyelmet és erőt igénylő, főképpen a vége felé, amikor a lekvár kezdett besűrűsödni.
A sűrű(bb), de még nem kész lekvárból kimertek egy keveset, ez volt a cibere. Puha fehér kenyérrel olyan jól esett, hogy azóta sem felejtem az ízét. A szilva mennyiségétől függően volt, hogy estig is elhúzódott a főzés, be is sötétedett. Az egész napos kavargatástól (jobbra tol-húz, balra tol-húz) elfáradt karok tulajdonosainak jutalma a sűrű, illatos, friss lekvár, amit az üstből mázas cserépedénybe szedtek, tüllel letakartak, így került a kamrába, pihenni.
Hozzávalók:
1 csésze tej (250 ml)
friss élesztő
1 ek. barnacukor
liszt, amennyit felvesz (22-24 ek.)
1 db tojás (lekenni)
A tejben elmorzsoltam az élsztőt, hozzáadtam a cukrot, és kevesével adagoltam bele a lisztet, hogy lágy, de nem ragadós tésztát kapjak. Ledagasztottam, majd letakarva kelesztettem egy órát.
8 comments:
Mennyei lehetett és az a lekvár!
Imádom ezt a kemény igazi szilvalekvárt, de szívesen ennék most a buktáidból párat, de kenyérre kenve sem rossz:-))))
A leírásod, hát nem semmi...:) Nagyon megragadott. A teába legközelebb ki fogom próbálni a házi lekváromat, kiváncsivá tettél...:) Micsoda finomság készült a lekvárból.
Ez az igazi szilvalekvár ezt szeretem én is! Nagyon guszták lettek a bukták, akár a tömzsi, akár a hajtott, jöhetne 1-2 db ide most!:)
Mi Kaszonyban főztük így a lekvárt a nagymamámnál,még most is a számban van az íze:))
Nempiskóta, a lekvár a lelke ennek a keltnek. Fogyott is rendesen ;-))
Anikó, ó igen, kenyérre kenve, cukorral vékonyan meghintve - tízórai vagy uzsonna volt gyerekkoromban :-)
Lilla, az (orosz) teát remekül feldobja enyhén savanykás ízével, ahogy gőzölög fel az illatos tea, hmmm ;-)
Éva, ez az igazi, bizony! Küldenék belőle, de hamar elfogyott ;-))
Kotaliza, az íze bizony felejthetetlen. Nagyiék még tudták hogy kell lekvárt főzni!
2-3 évente mi is főzünk ilyen igazi szilvalekvárt, tényleg nincs párja! Azt hiszem idén megint főzni kéne, remélem, hogy elegendő szilva is lesz hozzá...
Teller-cake, sok szilvát kívánok nektek idénre!!
Post a Comment