Thursday, March 29, 2012

Zeljanica

zeljanica
Bosnyák spenótos-túrós burek

A múlt pénteki remekül sikerült sirnica (bosnyák túrós burek) után ismét csigákat csavartam, ezúttal spenótos zeljanicát.

A metódus és a hozzávalók szinte ugyanazok, azzal a különbséggel, hogy a töltelékbe 400 g friss, felaprított spenótlevél is került, és most már az első réteslapot is vékonyan lekentem joghurttal.

zeljanica-filling-spinach-cheese-stuffing
Az átöblített, lecsepegtetett friss spenótlevélből egy-egy bő maréknyit összegyűrtem, majd a vágódeszkára szorítva felszeleteltem és a túrós töltelékhez kevertem. Finom, friss illatot árasztott.

making-zeljanica
Már az első réteslap is kapott natúr joghurtot, a ráhelyezett második lap pedig szintúgy egy kevés olajat. Erre került két csíkban a spenótos-túrós töltelék. A hosszába középen elvágott tésztát pedig két csíkba hengerré göngyöltem, lekentem olívaolajjal és két csigába felcsavartam.

zeljanica-ready-to-bake
A csigákat nem túl szorosan (a múltkorinál is lazábban, mert dundibbak meg legyen helyük nőni) egymás mellé sorakoztattam vékonyan kiolajozott tepsibe, és előmelegített sütőben aranybarnára sütöttem (45-55 percet sütőpapír alatt, majd 15-20 percet anélkül).

freshly-baked-zeljanica
A ropogós héjú, forró tésztát kevés tejjel lekentem, majd amikor felitta (1-2 perc), olajjal is átkentem és egy utolsó 3-5 percre visszatettem a sütőbe. Még melegen, hideg natúr joghurttal kínáltam.

6 comments:

Édeskonyha said...

Hát ez szuper, kaphatok egyet? :)

trollanyu said...

Istenien néz ki:) A volt főnököm Koszovóból jött ide, náluk kóstoltam először, a legjobb a spenótos:)

marisz57 said...

Ez nekem is jöhetne!

Anazar said...

Édeskonyha, kettőt is!

Trollanyu, köszönöm. A sima túrós is nagy kedvenc, de spenóttal bolondítva igazi nyertes ;-)

Marisz, már küldöm is :-))

Vicuska said...

Úgy emlékeztem, hogy hagytam itt bejegyzést :/ Nagyon finom, spenótosan pláne!!!!
Kedves Anazar, volna kedved megkönnyíteni a bejegyzéseket számodra? A szóellenőrzést jó lenne levenned...

Anazar said...

Vicuska, nem érkezett megjegyzésed ezelőtt ehhez a bejegyzéshez (a sirnica-ra emlékszel talán?). A szóellenőrzést már levettem egyszer, de elárasztottak a hirdetés jellegű spam-ek, amióta visszatettem nem jönnek. Tehetek még egy próbát ;-)