Sunday, January 01, 2012

Káposztás paszuly (reloaded)

sauerkraut-and-bean-soup
Rendhagyó módon a szilveszteri leves nem az egy-két marék lencsével gazdagított gombaleves volt, hanem a két hete debütált káposztás paszuly, amit akkor siettem elkészíteni, még mielőtt meghallgattam volna hogy is készül, de hát a nosztalgiával felfűtött ehetnék erősebb volt.

Nem is lőttem nagyon mellé, épp csak a bele főzött savanyú káposzta felborította az ízek finom harmóniáját és eltolta a savanykásság irányába (mellesleg ártani nem ártott neki, de nem volt ugyanaz az íz, mint nagyanyámé), és hát a 'fonnyadt' színt a hagymás zsír hiánya okozta, amit a rántás és a habarás közé kell beütemezni.

A recept birtokában a traski káposztás paszuly eképpen hangzik nagy vonalaiban:

Legjobb füstölt csülökből, de 'húsmentes' is lehet, ilyenkor szalonnabőrt vagy sódarbőrt főzhetünk bele. Babérlevéllel ízesíteni.

Ez alkalommal egy nagyobb füstölt sonka bőréből, arasznyi füstölt kolbászból (chorizo) és pár kocka füstölt sonkából főztem illatos, ízletes alapot.

A paszulyt előző este beáztatni, másnap friss vízben, fedő nélkül, lassan(!) főzni (nem reped meg), külön. Hagyni a levében kihűlni (nem ráncosodik meg), csak azután szűrni le.

A káposzta is külön fő!

Rántás: a világosbarnára pirított lisztet paradicsomlével felönteni.

Hagymás zsír + paprika!

Habarás: tejfel + liszt, levesből kevesével felönteni, így nem rántja össze a forró leves a hideg tejfelt.

4 comments:

Vicuska said...

Imádjuk a káposztás paszulylevest, ha édessel készítem, akkor paradicsomlével savanyítom :)

Anazar said...

Vicuska, édes káposztával nem is gondoltam volna, mivel ez miflénk téli étel.

Verus said...

Most bukkantam erre a receptre, istenien hangzik, ha lehűl egy kicsit az idő, ki fogom próbálni. Köszönet érte!

Anazar said...

Verus, nem fogod megbánni, mert nem csak hangzik, az is ;-)