Monday, February 28, 2011

2192 nap vagy 52.584 óra

Napra pontosan hat éve léptem a negyven árnyalatú zöldjére büszke Smaragd Szigetre. A viking múltú lóherék és koboldok (Leprechaun) földjén új kaland kezdődött az életem szinte minden területén. A gasztronómia is ide tartozott, és még mindig tart az örvénylő tempóban kanyargó flört. Mert enni jó, ha nem is sokat, de sokfélét! Dublin pedig tarka étteremkínálattal vár minden kalandort. Egy csipet ez, egy csipet az. Én pedig csipegettem rendesen.

Az első hónapok azzal teltek, hogy a megszokott alapanyagokat felváltotta a helyi. Az első években messzebbre és még messzebbre merészkedtem. Ma már elmondhatom, hogy egy változatos, szórakoztató, tarkabarka nemzetközi konyhát vezetek.

A lassan négy éves magyar boltot (ami azóta gazdát is cserélt) egyre kevésbé látogatom. Van, hogy hónapokig felé sem nézek. Kevés dolog van ami onnan még lázba hoz. Persze jól jött annak idején, amikor bevált ízekre vágytam.

Hungarian sour cream cottage cheese
A fenti tejfeles túró pl. 100%-ban nem magyar alapanyagokból készült, mégis 100%-ban magyar. Fúziós konyha az enyém. Egy-egy étel kisebb-nagyobb csavarral kerül terítékre. A lényeg a szívvel főzés még ma is, mert főzni jó, de enni még jobb!

Sunday, February 27, 2011

Parmás-gombás pizza Mr. módra

Parma-mushroom-pizza-from-scratch
Tésztát gyúrt, majd kelesztett, szószt készített, majd szeletelt, elősütött, majd sonkát pirított, lekente, majd leszórta, sütötte, majd szeletelte, végül megettük ;-)

Thursday, February 24, 2011

Mézes ananász

grilled-honey-ananas
A kívülről egész érettnek kinéző Costa Rica-i ananász bizony eléggé savanykás maradt belül. Grill alatt, mézzel sütve már élvezhető volt.

Wednesday, February 23, 2011

Mazsolás sült alma

apple bake
Volt 12 db erősen fonnyadt, de hibátlan almám. Nyersen fogyasztva már semmilyen élvezetet nem nyújtott, ezért meghámoztam, majd nagyobb szeleteket vágtam le a magházról. Egy kerek tepsibe raktam, megcsorgattam mézzel, meghintettem őrölt fahéjjal, megszórtam leforrázott mazsolával, végül pedig egy csapott evőkanál barna cukorral. Sütőpapírral letakartam és 180 °C-on 20-25 percet sütöttem. Frissen felvert tejszínhabbal, vaníliasodóval vagy fagylalttal kiváló csemege.

apple bake ready

Tuesday, February 22, 2011

Sült csirkecomb fokhagymás spenóttal

oven-roasted-chicken-leg
Fér(j)fi recept: egész csirkecomb fokhagyma, mustár, olívaolaj és méz pácban, fokhagymán párolt spenóttal.

Monday, February 21, 2011

Rántottás paradicsomos bab

baked-beans-with-eggs
Kevés olívaolajon megdinszteltem egy gerezd vékonyra szeletelt fokhagymát. Hozzáadtam a villával felvert két tojást, majd amikor már megszilárdult, felöntöttem kevés paradicsomos babbal. Rusztikus baguette-tel és fűszerpaprikával meghintve tálaltam.

Wednesday, February 16, 2011

Sajtos focaccia

smoked-cheese-focaccia
Füstölt Gubbeen sajtot és egy shalotta hagymát aprítóban durvára összevágtam, majd a meglyuggatott, megolajozott tésztára szórtam, végül fekete hagyma maggal (Nigella sativa) meghintettem.

smoked-cheese-focaccia-slice
Recept: Alap focaccia itt, Zöld olivás focaccia itt,
Rozmaringos focaccia itt, Lila hagymás, füstölt sajtos focaccia itt

Tuesday, February 15, 2011

Hummus-os avokádó saláta

avocado-salad-with-hummus
Hozzávalók: 1 db érett avokádó, 2 db paradicsom, 4 ek. hummus, 1 ek. olívaolaj, érlelt Cheddar sajt, tökmag.

Monday, February 14, 2011

Lebkuchen

lebkuchen
Hozzávalók:
57,5 g vaj
57,5 g barna rizs szirup
30 g méz
1 db tojás
200-220 g liszt, sütőpor
őrölt gyömbér, fahéj, szegfűszeg, ánizs, chili

A puha vajat habosra kevertem a mézzel és a rizssziruppal. Hozzáadtam a tojást. A liszthez kevertem a sütőport, a fűszereket és egy csipet sót. A vajas-mézes-tojásos masszát fakanállal a lisztbe kevertem. [Ha szükséges, kevés lisztet adok hozzá, hogy a kezemről leváljon, de ne legyen kemény.] 30 percre hűtőszekrénybe tettem. Sütőpapír között 5 mm vastagra kinyújtottam, majd kiszaggattam. Sütőpapírral bélelt tepsin, 180 °C-on 8-10 percig sütöttem. Öt perc után rácsra szedtem és hagytam teljesen kihűlni. Gőz felett csokoládét olvasztottam (feketét, fehéret), majd megcsorgattam vele a fűszeres szíveket, végül dekoráltam (kakaó, csokoládé dara). Sütőpapírból két kis tölcsért formáltam, egyet a fehérnek, egyet a feketének, és azzal díszítettem az ellenkező színű szíveket. Jól záródó fémdobozban tárolom.

Eredeti recept hozzávalók: 115 g vaj, 115 g barna cukor, 115 g fekete melasz, 1 db tojás, 400 g liszt (self-raising), őrölt gyömbér, szegfűszeg, chili, valamint ét-, tej- és fehér csokoládé (The Cookie and Biscuit Bible by Catherine Atkinson).

Tipp: Valentin linzer szívek itt

Bálint szívek

lebkuchen
lebkuchen
lebkuchen
>> Lebkuchen

Friday, February 11, 2011

Négy comb, két fogás

tejfeles-csirke
tejfeles-csirke-alap
big-pot-chichen-soup
Négy db szép, egész csirkecombból két finom fogás készült. A combokat lenyúztam és szétválasztottam. Az felső combokat kicsontoztam (a csontot félre tettem), kevés olajon hagymát pirítottam, majd hozzáadtam a húst és fedő alatt fűszerekkel puhára főztem, végül tejföllel behabartam. Az alsó combokból és a felső csontjaivól alaposan felzöldségezett (sárgarépa, petrezselyem, zeller gumó és szár) levest főztem.

Recept: Leves, Tejfeles csirke

Thursday, February 10, 2011

Pak choi és kurkuma

pak-choi-bok-choy.jpg
A pak choi / bok choy vagy kínai káposzta / kínai kel (Brassica rapa) - ahogy neve is tükrözi, Kínából származik. Őszi-téli zöldség, a szezonja októbertől márciusig tart. A-vitamin (béta karotin), C-, B2- (riboflavin), B6- (pyridoxine), folsav, vas, magnézium, kalcium forrása.

pak-choi-chilli-curcuma-lemongrass
A kurkuma / sárga gyömbérgyökér vagy indiai sáfrány (Curcuma longa) a gyömbér család tagja, Dél-Ázsiában honos. Porrá őrölve széles körben használja a dél-ázsiai konyha. Számos indiai, perzsa és thai étel fontos összetevője. Dél-Ázsián kívül gazdag, sárga színe miatt gyakori ételszínező (élelmiszer-adalékanyagként az E100 nevű kódot viseli).

Cékla, cékla, cékla

sliced-cooked-beetroot
C-vitamin, magnézium, nátrium, kálium és antioxidánsok forrása.

Wednesday, February 09, 2011

Mézes-fokhagymás cékla grillezett kecskesajttal

grilled-honey-garlic-beetroot-salad
Két-három kisebb céklát héjában megfőztem, miután langyosra hűlt, meghámoztam és felkockáztam. Egy mélyebb tányérba tettem és kevés olívaolajjal meglocsoltam, átforgattam, majd balzsamecetet csepegtettem rá.

A kecskesajt szelet 'kérgét' levágtam (hogy majd jobban szét tudjon folyni), tetejét bevagdostam, sütőpapíron grill alá tettem pár percre. Miután megbarnult, kivettek és hagytam a papíron kissé megszilárdulni.

A ecetes-olajos céklát lapos tányérra szedtem, körberaktam apró felezett paradicsommal, meszórtam szeletelt fokhagymával és megcsorgattam levendulamézzel. A sajtot kés segítségével elválasztottam a zsírpapírtól és a saláta tetejére helyeztem.

grilled-goats-cheese
honey-garlic-beetroot-salad
Tipp: Grillezett kecskesajt saláta itt, Áfonyás-diós kecskesajt céklával itt, Kecskesajttal sült cukkini-burgonya rösti itt

Tuesday, February 08, 2011

Brokkolis csirkecsíkok

broccoli-chicken-ingredients
broccoli-chicken-pieces
Hozzávalók: 1 db csirkemell, 1 fej brokkoli, 3 db sárgarépa, 1 db sütőtök, 1 fej vöröshagyma, olívaolaj, zöldséges tengeri só, szárított petrezselyem.

A csirkemellet felcsíkoztam, majd kevés olívaolajon megpirítottam. Hozzáadtam a felszeletelt vöröshagymát, és hagytam, hogy a hagyma is kissé megbarnuljon.

A brokkolit rózsáira szedtem, majd egy percre forrásban lévő vízbe dobtam, kiszedtem, lecsepegtettem. A meghámozott sárgarépát kétujjnyi darabokra vágtam, a sütőtököt felkockáztam.

Egy tűzálló kerámia tálba raktam a zöldségeket, majd megszórtam a hagymás hússal, meghintettem kevés zöldséges sóval, szárított petrezselyemmel, végül fél-egy dl vizet öntöttem alá és sütőpapírral takartam le. 180 °C-on háromnegyed órát sütöttem, a sütőpapírt csak tálalás előtt vettem le.

broccoli-oven-chicken-pieces

Paradicsomos feta saláta hummus-szal

feta-tomato-hummus-salad
Paprikás-újhagymás feta saláta itt, Hónapos retek-pesto-feta saláta itt, Fetás avokado saláta itt

Friday, February 04, 2011

Egy csésze levest?

clear-chicken-broth-soup
Odakint harmadik napja tombol a szél, idebent a sütő fénye világít. Az utolsó csésze levest kortyolom. A hús és zöldség még tegnap elfogyott. Frissen főztem bele csigatésztát. Ritka élvezet!

Konyhakredenc (Én itt főzök)

my kitchen
Napra pontosan öt éve és két hete ebből az apró konyhából kerül az asztalunkra a mindennapi falat. Kompaktnak kompakt (egészen pontosan 1,8 m x 2,25 m), de praktikusnak már kevésbé mondható. Igen, a hűtőszekrény a sütő mellett van! Nem túl meglepő (errefelé), sőt, sajnos gyakori ez a megoldás (az előző helyen is így volt, és az elgondolást nem egészen értettem már akkor sem).

A konyhámnak se ablaka, se ajtaja. Egy boltív nyílik a nappaliból (tálalni is ott szoktam), ezért a nap nagy részében sajnos elég sötét, így villanyt kell kapcsolnom főzéshez, mosogatáshoz.

A mikrohullámú sütőt a napokban kilakoltattam, így a gabonapelyhek és egyéb gabonák, valamint a gyümölcsös kosár kapott ott helyet. Felette a fűszeres polc.

A mini hűtőt gyakran olvasztom, hiszen a még apróbb fagyasztóláda hamar bejegesedik. Ezért (is) általában nem tárolok benne, csak nagy ritkán fagy le egy-egy adag hal.

Két éhes ember kis helyen is elfér(t), de most, hogy nincs mikró, az a párom területe, ha előkészületekről van szó. Enyém a tűzhely bal oldala, övé a túlsó. Eddig osztoztunk, váltottuk egymás a mosogató mellett, de most mindenki kényelmesen hámoz, aprít, kikavar, megtölt, szeletel.

my kitchen

Thursday, February 03, 2011

Forró leves ebédre, vacsorára

chicken-broth-soup-with-meat
A hűtőből kivett tegnapi levest és a külön tányéron tárolt húst meg zöldséget egyben melegítettem meg. A combból kivettem a csontot, a levest átforraltam, és miközben forrt, csigatésztát adtam hozzá, hogy benne főjön meg.

Csirke curry

chicken curry
Hozzávalók: 1 db csirkemell, paprika (egy sárga, egy zöld), két-három ujjnyi friss gyömbér és kurkuma gyökér, 1 db chili paprika, 2 gerezd fokhagyma, 2 szál ázsiai citromfű, thai vörös curry paszta, 1 db lime, kókusztej, szezámolaj, szójacsíra, pak choi, koriander levelek, rizs.

A csirkemellet két vékony lapra vágtam, pár csepp szezámolajon mindkét oldalukat aranybarnára megpirítottam, majd tányérra szedtem. A megmaradt olajon megforgattam a nagyobb csíkokra vágott paprikát, majd ezt is kiszedtem.

Újabb pár csepp olajon egy-két percig pirítottam a vékony csíkokra vágott gyömbért és kurkumát, a karikára vágott chilit és fokhagymát. Hozzákevertem a thai vörös curry pasztát, hozzáadtam a citromfüvet. Felöntöttem kevés (kb. 1 dl) vízzel. Belefacsartam egy fél limét. Miután felforrt, hozzáadtam a kókusztejet, és pár fercig finoman gyöngyöztettem.

Közben felszeleteltem a csirkemellet, alaposan átmostam a szójacsírát és a pár kisebb pak choi levelet. Az alaphoz adtam a pirított csirkemell szeleteket, két-három percig főztem, majd belekevertem a félretett paprikát, meg a lecsepegtetett pak choit és szójacsírát. Óvatosan átforgattam. Kivettem a citromfüvet. Párolt rizzsel tálaltam, korianderrel díszítettem.

oriental ingredients
Tipp: Thai vörös curry paszta itt, Ebi raisukaree itt, Ebi kare lomen itt

Wednesday, February 02, 2011

Leves

chicken broth soup
Rég volt. Az idén még nem is készült. Palágyban vasárnaponként kötelező. Úgy teljes egy vasárnap. Mama korán reggel odateszi, lassan fövöget, és mire hazaér a templomkából, meg is fő. Az enyém is főtt, sokat. Öt és fél órát.

A combok (a boltban vagy comb, vagy mell, vagy egy egesz jószág kapható, a hentesnél van más is, de ott nem tetszik a helyiség szaga, igen, szaglik) bőrét lehúztam, mert nem akartam zsírosra a levest. Hideg vízben fel tettem főni. Felforrt, lehaboztam. Lassú tűzre vettem, a legkisebbre. Zöldségeztem: 1 fej zeller, 1 fej karalábé (negyedelve), 4 db sárgarépa, 5 kisebb petrezselyem, 1 fej hagyma, 1 db paradicsom, 1 db paprika (egészben). Fűszereztem: 1 gerezd fokhagyma, 2 db babérlevél, 1 csokor zellerlevél (fehér cérnával összekötve), pár szem egész bors, kevés só, pirospaprika, őrölt fűszerkömény, pár csepp olívaolaj, csipet kurkuma. Majd letakartam fedővel és órákon át finoman gyöngyöztettem.

Tálalás előtt a hagymát, fokhagymát, babérlevelet, paradicsomot, paprikát és a csokor zellerlevelet kidobtam. Tálaláskor a húst és a zöldségeket külön tányérra szedtem. A levest szűrőkén át mertem a tányérba (így lesz tiszta és aranyló, és a borsszem is fennakad). Csigatésztát főztem hozzá.

Tipp: Palágyban a levesben töltelék is fő.

A levest mielőtt hűtőbe tenném átszűröm, a húst pedig külön tányéron tartom, letakarva. Másnap a kívánt mennyiséget alaposan átforralom (már a hússal együtt), és friss tésztát főzök hozzá.

chicken-broth-vegetables

Vörös banán

red banana
A Közép-Amerikából és a Karib-tenger szigeteiről számazó vöröses-lila héjú változat valamivel kisebb és tömöttebb mint a hagyományos sárga banán. Puhább is, édesebb is. A húsa színe krémes, enyhén rózsaszínes. Minél vörösebb a héja, annál több benne a karotin és magasabb a C-vitamin szint.

A legjobb akkor fogyasztani, amikor már enyhén puha (ujjteszt). Pár napig szobahőmérsékleten tárolva (mint a sárga banánt is) elérhető a kívánt fázis.

Nyersen desszertekbe, gyümölcssalátákba, tejes smoothie-ba, joghurtba kiváló, de lehet sütni, rántani, pirítani, rizzsel párolni, héjában sütni vagy grillezni.

Praktikus tízórai vagy uzsonnai gyümölcs ha úton is vagyunk, hiszem nem kell megmosni és a hámozáshoz sem kell kés vagy egyéb eszköz.

[!] A fa levelei nagyok, rugalmasak, ráadásul vízálló. Így Ázsiában gyakran használják környezetbarát, eldobható tányérnak vagy élelmiszer tartónak, sőt esernyőnek is megállja a helyét. Grillezni is lehet benne, a levél megóvja az ételt, hogy megégjen, és finom ízt is ad hozzá.

Tipp: Banános-tejszínes tekercs itt, Banános-juharszirupos palacsinta itt, Fagyasztott csokoládés banán itt

Tuesday, February 01, 2011

Mediterrán focaccia

mediterranean focaccia
Az alap, a rozmaringos és a hagymás-sajtos focaccia házasítva, paradicsommal gazdagítva: olívaolaj, nagy szemű tengeri só, rozmaring, salotta hagyma, füstölt sajt, koktélparadicsom. A tészta túlkelt
vagy talán a feltét volt sok, nem lett mutatós, de ízre annál jobb.

mediterranean-focaccia-sliced Recept: Alap focaccia itt, Zöld olivás focaccia itt,
Rozmaringos focaccia itt, Lila hagymás, füstölt sajtos focaccia itt

Törvepaszuly

Hungarian bean mash torvepaszuly
Gyerekkorom egyik kedves eledele. Melegen, hagymás zsírral és puha kenyérrel, időnként 'savanyú ugorkával'. Hidegen a szombati töltött káposztához fogyasztottuk. Mama órákat főzte a cirkás paszulyt a masinán sós vízben, füstölt sonka megmaradt csontjával vagy egy nagyobb darab szalonnabőrrel, és egy kevés krumplival, majd megörte.
Puha volt, krémes, ízletes.